Tag Archives: menzurális

Hogyan írták régen a zenét?

A zenét sokáig nem írták le, hanem élőszóban terjedt. A kottaírást ugyanaz az igény hozta létre, mint a beszédírást. A cél mindkét esetben egy időbeli folyamatnak térbeli-anyagi rögzítése és ezáltal megőrzése volt.

Ezt a cikket az 1978-ban megjelent „Az élet és tudomány kalendáriuma” 23. kötetének oldalain találtam. A cikk biztosan nem számolt azzal, hogy majd egyszer lesz Guitar pro, Midi, Songsterr, Ultimate-guitar és persze Youtube, amelyen megtalálható – akárhányszor megnézhető – oktatóvideók időnként teljesen szükségtelenné teszik a hagyományos kották felhasználását.

A BETŰKOTTÁZÁS

A zene első lejegyzései jórészt az emlékezést szolgálták. Egy-egy közösség saját használara kialakított valamilyen jelölési módot, amelynek segítéségével rögzíthette, majd később felidézhette a dallamot. Előfordult, hogy ugyanaz a dallamot különböző közösségek más-más írásmóddal jegyezték le. Egy korszakon belül több írásmód élhetett egymás mellett és az új írásmódok kialakulásában szerepet játszottak a már meglévők.

A betűkottázás különféle módjait összefoglalóan dasia-rendszereknek nevezzük. Így írta le dallamait némely keleti népen kívül a görög is. A görögök zenéjük lejegyzésére ábécéjük betűit használták. A hangszeres zene lejegyzésére szolgáló úgynevezett krysis jelek régiesek, kissé torzult alakúak. A vokális zene lejegyzésére szolgáló ún. lexis jelek inkább a nyomtatott betűkre emlékeztetnek. Maga az írásmód is meglehetősen bonyolult volt: egy-egy hang, illetőleg hangköz jelölésére gyakran három betűből álló komplexumot használtak, hogy as félhangközöknél kisebb hangközöket is jelölni tudják. A betűket nem csak álló helyzetben, hanem lefektetve, sőt fejre-állítva is használták, ezt a hangszeres zenében a fogásmódra adott utasítást. A görög zene vokális jellegű volt, a dallam és a ritmus szerepe másodlagos, ez utóbbiaknak kellett alkalmazkodniuk az énekelt szöveg ritmusához. …

A betűírás a középkorban is fennmaradt. A hangokat a latin ábécé betűivel jelölték. Egy hangot kiindulópontul választottak és onnan betűzték tovább a többi hangot. A legmélyebb hangot gyakran a görög (nagy gamma) betűvel jelölték. Az egyes rendszerek abban tértek el egymástól, hogy más-más kezdőhangot választottak és a betűzés egyesekben folyamatos, másokban szakaszos (ismétléseket tartalmazó) volt. Például az V-VI. században Boethius nem vette figyelembe az oktáv-ismétlődést és a latin ábécé betűivel folyamatosan betűzött. Később az X. században Clugny-i Odo oktávtörést használt, azaz egy hangnak és az oktávjának azonos nevet adott. Rendszerének kiindulópontja az „A” hang és elnevezései így megegyeznek a hangok ma is használt abszolút neveivel. Ezzel egy időben Hucbaldus már tetrachordokban gondolkodott: négy-négy hangonként ugyanazok a betűk ismétlődnek, de más helyzetben: állva, fektetve, felfordítva. A betűkottaírás legjelentősebb forrása a Montpellier Codex.

read more